Események betöltése
Közösségi Kert

„Tegyünk ma is valami hasznosat amitől értékesebbé válhatunk!”

Tata Város Önkormányzata és a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság önkéntes napot szervez a Bacsó 66 gyógynövény kertjében szeptember 19-én 16 és 18 óra között. Célja a Bacsó 66 közösségi kert további építése, szépítése.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt, segíteni vágyót!

Meghívó lakossági fórumra

Lassan ismét beköszönt a tél, a kert körüli munkák is többnyire a végéhez értek, elérkezett tehát az idő a tapasztalatok összegzésére és ehhez kapcsolódóan a következő év terveinek számbavételére.

Többekkel folytatott beszélgetések alkalmával igény merült fel a Bacsó lakótelep zöldterületi fejlesztésével kapcsolatos közös gondolkodás iránt. Érzékelve ezen igényt, s tudva, hogy egy gondos kertész jó előre tervez, ezért tisztelettel és szeretettel invitáljuk 2017. 11. 27-én, hétfőn 17.30-kor kezdődő lakossági fórumunkra, melyen a Bacsó lakótelep zöldterületeihez fűződő fejlesztési elképzeléseket vitatjuk meg, hallgatjuk meg igényeiket, ötleteiket, érintve a kiskertek jövőjét.

A fórum címe, „Legyen inkább lakóPARK!”, mely reményeink szerint hűen közvetíti azon szándékunkat, amiben a közterek a fejlesztés következtében még inkább alkalmasak lesznek összehozni a lakóközösséget, teret adva a kikapcsolódásnak, közös élményeknek.

A pályázatunk célja egy közösségi kert létrehozása volt, amely egyszerre egészséges, környezetbarát, közösség-és szemléletformáló, környezeti nevelésnek is otthonul szolgáló, és kézzelfogható haszna is van. A Bacsó Béla úti lakótelep melletti önkormányzati tulajdonú zöldterületeken (HRSZ 1994/36 és 1994/38) valósítottuk meg a komplex terület- és közösségfejlesztő projektünket.

2017. november és 2018 május között 5 lakossági fórumot, illetve közösségi napot tartottunk számos informális egyeztetéssel párhuzamban. Ezeknek a tervezését, marketingjét (plakát-és térképkészítés, nyomtatás, plakátolás), megvalósítását, koordinálását, megszervezését, lebonyolítását végeztük Tata városának önkormányzatával egyeztetve.

A fórumok alkalmával előadást tartottunk közösségi kert, komposztálás témában, ami a visszajelzések alapján nagyon sok hasznos információt tartalmazott. Tervezzük a továbbiakban is hasonló témájú, rövidebb ismeretterjesztő anyagok továbbítását a kertészkedők felé.

Helyi támogatókat (magánszemélyeket és kereskedőket) kerestünk meg, akik közel 100.000,- Ft értékben adományoztak projektünkhöz többek között fűrészláncot, szerszámokat, faanyagot, ágyásszegélyt, növényeket, önkéntes munkát.

A közösségi kert-használók közösséggé formálásában vettünk részt, az egymás segítése, közös gondolkodás, közös tevékenység, kertészeti szaktanácsadás, környezeti nevelés, közös bográcsozás révén. Programjaink elősegítik, hogy minél többen az öngondoskodás, saját élelmiszer előállítása felé forduljanak. Új kerthasználók csatlakoztak a már meglévőkhöz, így új, eddig nem használt területek is művelés alá kerülhettek. Tapasztalatunk szerint az eddigi elszigeteltség kezd oldódni és ismerkednek egymással a kertben tevékenykedők. A közösségi hasznosság révén javul az itt élő emberek önértékelése. A közösségi kert házirendjének betartása, betartatása révén a közösségi szabálykövetés javulását várjuk.

A közös grillező kialakítása révén lehetőség nyílik az itt élő emberek szociális kapcsolatainak elmélyítésére, találkozási, időtöltési, kikapcsolódási pont lehet az életükben.

A közeli Juniorka Óvodával szoros kapcsolatot építettünk ki, melynek részeként az óvodások a kert gyakori látogatásával közelebbi viszonyba kerülhetnek a természettel. A Geszti Óvodát is bevontuk programunkba, és a jövőben nyitottak a további együttműködésre. Szabadtéri bemutatóórák kihelyezésére, együttműködési készségek, felelősségérzet erősödésére, testgyakorlatra ad lehetőséget a kialakított gyógynövény bemutatókert, mellyel egy elhagyott területet tettünk újra organikussá, ezzel életre keltettük, vonzóvá tettük a gyerekek, sétálni vágyók számára. A gyógynövények ismerete számos lehetőséget ad, italok, teák, borogatások, krémek készítése válik lehetővé. A gyógynövényismeret elmélyítése, felhasználási, feldolgozási lehetőségek bemutatása a célunk a továbbiakban a már beadott pályázat keretein belül.

Ezúton szeretnénk megköszönni Támogatóinknak a segítséget, nélkülük nem jöhetett volna létre a Közösségi kert!

Gombos Agrodiszkont Plusz Kft.

Kertgazda Kertészeti Kereskedelmi És Szolgáltató Kft.

MV Faipari Kereskedelmi és Szolgáltatói Kft.

Pataki Kert Kft. /Oázis kertészet/

Profi-Kertgép Kft.

Sasvári Tamás kertész

Tatai Épfa Kft.

Vas-szer 2008 Kft.

  • Kezdés időpontja
    szeptember 19. @ 16:00
  • Befejezés időpontja
    szeptember 19. @ 18:00
  • Helyszín
    Bacsó 66.
    Tata, Magyarország
Megszakítás