2018. október 18. Tanulmányút Esztergomba

Nagy izgalommal vártam az esztergomi tanulmány utat, mivel már többször hallottam az Esztergomi Otthon Segítünk alapítványról, s a szervező Népfőiskola munkatársaival i megismerkedtem a projekt indításakor.

A nap folyamán megismertem a szervezet felépítését, működését, szakmai programját és céljait. Jó volt látni, hogy az alapítvány dolgozói mennyire felkészültek szakmailag, milyen kreatívak és mennyire odaadóan végzik munkájukat. Nagy hangsúlyt fektetnek az önkéntesek alapos felkészítésére, komoly önképntes csapat támogatja tevékenységüket. Ebben a témakörben számos jó ötletet hallottam, amit a mi szervezetünkben is indítványozni fogok. A programjaik ismertetése közben is serényen jegyzeteltem. Én hiszek abban, hogy a jó példák megosztása kulcsfontosságú a sikeresség érdekében. 

A kommunikációs tréning gyakorlatai még színesebbé tették a napot és lehetőséget adott a többi meghívott szervezet megismerésére. Számomra azok a jó gyakorlatok voltak a legtanulságosabbak, amelyeket mint „nőközpont”, CSAK-pont indít az EOSA, hiszen ők itt Esztergomban hasonlóképpem a mi szervezetünkhöz Komáromban, egy Család- és Karrier Pontot indítottak el és működtetnek. Egy remekül szervezett, tartalmas tanulmányút volt, amiért köszönet illeti a szervezőket.

Imhof Orsolya, Kemence Egyesület, Szőny

adminisztrátor, programszervező