A „Minek a házasság?” című sorozat szórólapjához készült az alábbi, rövid vallomás.

A „Minek a házasság?” című sorozat szórólapjához készült az alábbi, rövid vallomás.

Levente Péter „mint gyütt-ment magánember”:

„Nagyváradon születtem, Szekszárdon növekedtem, Budapesten váltam éretlen felnőtté, Héregen érlelődöm a végső elszámolás tiszta lelkiismerettel való megmérettetésére. 1996-ban a faluba költöztünk egy vályogházba, amit otthonunknak, alkotóháznak, vendéglátó fészeknek is tekintünk, Döbrentey Ildikó, 38 éve szerelmem, gyermekeink édesanyja és alkotótársam. Immár 28 esztendeje élünk jóban-rosszban a falut megtartó értékes polgártársainkkal, szolgálva a hagyományőrző, a református, a katolikus közösségeket is.”

1961-1970 – az Állami Bábszínház tagja volt.

1965-1979 – a Magyar Televízió Zsebtévé című sorozatának Móka Mikije.

1970-1978 – az Operettszínház tagja, majd

1978-1994 – a Mikroszkóp Színpad gyermekrészlegének színész-rendezője.

1986 óta művésztanárként szakmódszertani előadásokat tart Viselkedéskultúra – egyéniség – személyiség címmel.

1987-2001 között a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházak Szövetségének magyar központi alelnöke volt. 1988-ban jelent meg Ki kopog? című – Döbrentey Ildikóval és Gryllus Vilmossal közös – nagylemeze.

1991-től a Magyar Televízió Égbőlpottyant mesék című sorozatának főszereplő-rendezője.

1994-1995 között a Komédium Színház igazgató-főrendezője.

1998 óta az Evangélikus Hittudományi Egyetem Hittanárképző Tagozatának meghívott tanára a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. 2001 óta a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének meghívott tanára.

 

Keresztesi József, tiszteletbeli elnök, MZNT