Benda Kálmán életműve előtt tisztelegtünk

Benda Kálmán akadémikusra, Széchenyi-díjas történészre, a Károli Gáspár Református Egyetem alapító rektorára, a Ráday Gyűjtemény egykori igazgatójára, valamint a Tatai Népfőiskola első vezetőjére emlékeztünk a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság és a Tatai Református Gimnázium közös rendezvényén november 24-én.

A már hagyományosnak tekinthető közös megemlékezés a Kocsi utcában található ­— a Népfőiskola által saját költségen felújíttatott — emléktáblánál kezdődött, ahol Borsó Tibor, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnöke méltatta Benda Kálmánt. Az akadémikus életének fontosabb mérföldkövei mellett Borsó Tibor kiemelte Benda úttörő szerepét a tatai népfőiskola kapcsán, amely ma is nagy hatással van közösségünkre: — A magyar felnőttoktatás és közművelődés rendszerében ma is sajátos és fontos szerepet töltenek be a népfőiskolák. Hatásuk, kisugárzó erejük túlnő számszerű eredményeiken; hagyományaiknak megfelelően segítik az egyén, a társadalom fejlődését, rugalmasan alkalmazkodva változó világunkhoz. A XXI. század a tanuló társadalom víziója, és mindinkább e felé haladunk. A jelszó a foglalkoztathatóság és a cselekvő állampolgár — fogalmazott az elnök.

Az emlékbeszédet követően a résztvevők koszorúkat helyeztek el az emléktáblánál. A program a Tatai Református Gimnázium aulájában, a hagyományos konferenciával folytatódott.

A Tatai Népfőiskola 1940. január 7-én indult el Magyary Zoltán ösztönzésére és Márkus Jenő lelkipásztor javaslatára, azzal a céllal, hogy a fiatalok számára új ismereteket és tágabb művelődési lehetőséget kínáljon. Ez volt az ország első olyan népfőiskolája, amely nem egyházi háttérrel működött. Bár az első tanfolyam még az Erzsébet téren – a mai Arnold Hotel helyén – zajlott, a későbbi képzések többsége a Kocsi utcai épületben kapott helyet, majd az utolsó időszakban az Új út 9. szám alatt folytatódott szövetkezeti formában. Benda Kálmán nemcsak irányította az intézményt, hanem tanított is, kidolgozta a tanmeneteket, a vándorkönyvtár anyagát, és népfőiskolai útmutatót is szerkesztett. 1941-ig állt az intézmény élén, amely 1944-ben zárta be kapuit.

Az emlékkonferencia megnyitóján Michl József polgármester, Illés Dániel, a Református Gimnázium igazgatója és Borsó Tibor, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság elnöke köszöntötte a résztvevőket. A program ezt követően szakmai előadásokkal folytatódott: Berta Kristóf, a Károli Gáspár Református Egyetem történész doktorandusza a Tatai Népfőiskola módszeréről beszélt a jelenlévőknek, míg Csubák Szonja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója és a Magyary Zoltán Szakkollégium tagja Benda Kálmán és Magyary Zoltán életéből hozott érdekes párhuzamokat. A program végén a gimnázium alapító igazgatója, Kálmán Attila is megjelent egy rövid 1995-ös felvételen, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társasággal kapcsolatban.

A népfőiskolai hagyományok ápolása nem korlátozódik erre az alkalomra: a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság minden januárban megemlékezést tart az Arnold Hotel épületénél, ahol egykor az első tanfolyam zajlott. 2026-ban is ezzel a rendezvénnyel indítjuk az évünket, január 7-én.