Miért fontos annyira a bántalmazott nőkkel foglalkozó intézmények munkatársainak képzése?
Adott egy bántalmazott nő (hívjuk Katának), akinek rejtett családi „titkaira” (rendszeres férfierőszak) bármilyen okból kifolyólag hirtelen fény derül. Kata bekerül az igazságszolgáltatás és a rendvédelem intézményi rendszerébe, és a folyamat során számos, a személyes „ügyével” foglalkozó hivatalnokkal kerül kapcsolatba. Innentől ” ha furcsán is hangzik ” újabb abúzusok sora éri Katát. A nem kellőképpen felkészült, képzett munkatársak rendre újra és újra elmondatják vele a történteket, s ami még elfogadhatatlanabb, hogy gyakorta ítéletet is mondanak, megjegyzéseket tesznek, jelzőkkel illetik mind az áldozatot, mind az elkövetőt. Ezek olyan súlyos sérelmek, melyeknek nem szabadna elhangzaniuk az adott helyen, személynek és időben. A bántalmazással szembeni határozott erkölcsi állásfoglalás, a bántalmazás elítélésének és az empatikus hozzáállás teljes hiánya hozzájárul ahhoz, hogy az áldozat újabb abúzus alanyának érzi magát, megfelelő lelki támogatás hiányában. Hiányzik tehát az áldozatokkal foglalkozó szakemberek felkészítése arra, hogy tényleges segítséget nyújtsanak munkájuk során az erőszakos cselekedetek áldozatainak.
(Forrás: nokjoga.hu)