TAVIDÖK diákpolgármester választás

TAVIDÖK diákpolgármester választás

Tata Város Diákönkormányzata diákpolgármester választást tartott, ugyanis Ködmön Kristóf diákpolgármester kétéves mandátuma lejárt. Ez idő alatt több, mint 100 programot valósítottak meg a fiatalok, és 60 partnerszervezettel, intézménnyel működtek együtt. Michl József köszöntőjében hangsúlyozta a TAVIDÖK munkájának fontosságát és további támogatást ígért a diákoknak. Ködmön […]

Részt vettünk a XX. Stratégiai konferencián – de nem csak nézőként, hanem nyertes kiállítóként

Részt vettünk a XX. Stratégiai konferencián – de nem csak nézőként, hanem nyertes kiállítóként

Lakitelekre szólt a hivatalos meghívás, ahová egyrészt ifjúsági konferencia hallgatósága közé, másrészt azonban pályázati nyertes kiállítóként várták Népfőiskolánk képviselőit. A szervezők a konferencia témájául az ifjúság megszólítását, bevonását és közösséggé formálását választották. A korábbi kiírt pályázati felhívásra olyan szervezetek jelentkezését várták, akik különösen sikeres, kipróbált […]

VII. IKSZ Börze, mégpedig szendvicsben” – vagyis IKSZ Műhellyel előtte és utána

VII. IKSZ Börze, mégpedig szendvicsben” – vagyis IKSZ Műhellyel előtte és utána

Tata Város Önkormányzatával és Tata Város Diákönkormányzatával együttműködve rendezte meg Népfőiskolánk a sorban már hetedik IKSZ Börzét. Ezt megelőzően, szintén hagyományt teremtve IKSZ Műhelyt tartottunk a fogadó szervezetekkel székhelyünkön, hogy a gondos, közös előkészítéssel minél sikeresebb legyen a találkozás a diákság és az őket önkéntesként […]

Elismerő szavakkal indult az évad első haladó makramé szakkörünk

Elismerő szavakkal indult az évad első haladó makramé szakkörünk

Az előző évadban, 2023 őszétől nyárig tartottak a Nemzeti Művelődési Intézet által országosan szervezett „ASzakkör” alkalmaink – „Szövés kereten” és nemezelés témában Farkasdi Tünde, Csipke körrel Knappné Tölgyes Katalin, bútorfestés és gyertyaöntés kategóriában Vigh Anita, haladó makramé témakörrel Méri Józsefné vezetésével. Molnár Mónika a Magyary […]

Malomverseny beszámolóm

Malomverseny beszámolóm

Szeptember 21-22-i hétvégén a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságot képviselve Országos Malombajnokságon vehettem részt Lakiteleken. Szombat reggel már korán elindultunk, hogy a verseny megnyitójára időben odaérjünk. A verseny előtt kicsit izgultam, hogy a népfőiskolát, melynek ezt a hétvégét köszönhetem méltón képviseljem. Ott derült ki, hogy a […]

Jásd, Nemesvámos és csapatépítés

Jásd, Nemesvámos és csapatépítés

A Közösségépítő Kultúránk, azaz KÉK LÁTÓÚT PROGRAM keretében szakmai tapasztalatcseréért, gyakorlati tudásátadásért, jó gyakorlatok megismeréséért utaztunk a Veszprém megyei Látópontokra: a Jásd Község Önkormányzata által fenntartott Bodzaház és Tájház Látogatóközpontba és Nemesvámos Község Önkormányzata Értékek Házába. No, és persze a szakmai vonal mellett lehetőség nyílt egy […]