TAVIDÖK diákpolgármester választás

Tata Város Diákönkormányzata diákpolgármester választást tartott, ugyanis Ködmön Kristóf diákpolgármester kétéves mandátuma lejárt. Ez idő alatt több, mint 100 programot valósítottak meg a fiatalok, és 60 partnerszervezettel, intézménnyel működtek együtt. Michl József köszöntőjében hangsúlyozta a TAVIDÖK munkájának fontosságát és további támogatást ígért a diákoknak.

Ködmön Kristóf beszédében összefoglalta az elmúlt két év legjobb programjait, kifejezte háláját a csapat szorgos és felelősségteljes munkája iránt, illetve megköszönte Cserteg István, ifjúsági referensnek a folyamatos támogatást. Kristóf továbbra is a TAVIDÖK csapat tagja marad, és sok sikert kíván a jövőbeni diákpolgármesternek.

Tata Város Diákönkormányzatának új diákpolgármesterének Risóczki Lillát szavazták meg a jelenlévő diákok. Lilla két alpolgármestert kért fel maga mellé: Judea-Farkas Annát és Grépály Vilmost, akik elfogadták a pozíciót.

Az új diákpolgármester azt ígérte a következő két évre, hogy az eddigi sikeres programokat mindenképpen tovább viszi, de szeretne mellette új eseményeket is szervezni. Fontos célja, hogy a fiatalabbakat is bevonzza, ezért általános iskolákba is szeretne járni, hogy a TAVIDÖK tevékenységét népszerűsítse. Az új tagokkal bővülő csapatot decemberi 9-ére egy csapatépítőre invitálta, a sikeres és jó hangulatú közös munka érdekében.

Fotók: Molnár Péter Imre

Szöveg: Vasas Alexandra