Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

A többi 18 hálózati taggal együtt Lakiteleken, a Kölcsey Házban gyülekeztünk, hogy egy közös, határainkon innen és túli rendezvényen vegyünk részt. A meghívott szervezetek legfőbb feladata a tavaly decemberi találkozó óta eltelt időszak történéseinek, szakmai eseményeinek összefoglalása, s a hálózati vezetőség és tagság elé tárása.

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

Legelőször is mi, a tagok kaptunk szót, hogy egy-egy prezentáció formájában felvonultassuk a majd’ egy évnyi tevékenységeinket. Borsó Tibor Népfőiskolánk képviseletében számot adott az idén eddig elvégzett kulturális eseményeinkről, közösségi programjainkról. Beszélt a hagyományos nagyrendezvényeinkről (Magyary emlék- és tudományos konferenciáink) a névadónk emléke előtti tisztelgés jegyében, a partnerségi programokon való részvételeinkről, partnerlátogatásokról. A közönség hallott még a megújult, de hagyományos népfőiskolai sorozatunkról (szabadegyetemi kurzusok évszakokra bontva), felsőfokú oktatási intézményekkel kötött együttműködésünkről, az önkéntességet támogató és népszerűsítő törekvéseinkről. Kommunikációs tevékenységeink mellett sorában szó esett még a jövőbeli terveinkről: a határon átnyúló kapcsolatrendszerünk erősítéséről, az NMI térségi kultúrafejlesztési mintaprogramjában való kiemelkedő szerepünkről, valamint az infrastrukturális fejlesztési elképzeléseinkről.        

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

A tagság beszámolóit követően Dr. Sütő Linda, a hálózat szakmai vezetője értékelte röviden az elmúlt egy év közös munkáját, majd Kárpáti Árpád „A magyar jövő szolgálatában” című kötetét mutatta be (a könyv egy példányát minden hálózati tag hazavihette).

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.
Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

A rendezvény különleges eseményeként a hálózat közös logóját is megismerhettük, mely ezentúl segíti az egységes megjelenést, kommunikációt.

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

A frissen megjelent könyv mellé minden tag átvehette az új hálózati logóval ellátott roll-upját. A hálózat bővülése folyamatos, így erdélyi (Hegyközszentimre, Szováta, Székelyderzs, Csíkszentimre) várományosok is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra.

A találkozó külön programpontjaként Sipos Bulcsú Kadosa, az Innovációs és Kulturális Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága kulturális tanácsadója összefoglaló értékelést tartott az elhangzott beszámolókról.

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

Őt követően, zárszavában Lezsák Sándor, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejezte azon véleményét, mely szerint maga a hálózat olyan befektetés a jövőbe, melynek hatóköre az egész Kárpát-medencére érvényes.

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.

A szakmai nap közös fotózással zárult.

Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat, szakmai nap  2023.10.04.