Ezúttal az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola kapott házigazda szerepet egy közös műhelymunkára.
A rendszeressé most váló szakmai találkozások komplex célzatúak: egymás működésének, tevékenységi rendszerének megismerése, az együttműködési pontok megtalálása, a partnerség erősítése, jó gyakorlataink átadása, és nem utolsó sorban a személyes kapcsolatok létrejötte, fejlődése.
Szalai Viktor, a népfőiskola elnöke röviden bemutatta a szervezet tevékenységi körét, mely a könyvkiadástól a kézműves workshopokon, kulturális programokon, filmvetítéseken át az író-olvasó találkozókig, olvasóegyletekig terjed. Külön fejezetet szentelt az intézmény névadója életútjának részletes ismertetésének, melyhez csatlakozott a martosi Eszterházy János Akadémia alapító igazgatójának, Gubík Lászlónak az előadása – lévén mindkét történelmi személyiség a maga korában és az utókor számára is példaértékű.
Hallottunk előadást még az Egyháztörténeti Kutatócsoportról is, annak szakmai eredményeiről és a népfőiskoláról Soós Viktor Attilától. Az ő megfogalmazásában az agyagosszergényi népfőiskola nem tudományos intézmény, de szellemi műhelyként működik. Magában hordozza a térségi szerepvállalás lehetőségét, a kapcsolati hálózat kialakítását is.Hallottunk előadást még az Egyháztörténeti Kutatócsoportról is, annak szakmai eredményeiről és a népfőiskoláról Soós Viktor Attilától. Az ő megfogalmazásában az agyagosszergényi népfőiskola nem tudományos intézmény, de szellemi műhelyként működik. Magában hordozza a térségi szerepvállalás lehetőségét, a kapcsolati hálózat kialakítását is.
Érdekes színfoltként az olvasóegylet életre hívásáról Dr. Borbély József beszélt, bemutatva a szűkebb réteget megcélzó kulturális program történetét és kapcsolódását a népfőiskolai tevékenységekhez.
A fiatalokról mint célcsoport megtalálásáról külön projekt szól a népfőiskolán. Káldy Márton és Soós Viktor Attila mutatta be a 14-25 év közötti ifjak megszólításának ötletét és a törekvés eredményét. Az alapgondolat a covid járvány kezdetére nyúlik vissza, ugyanis akkor 52 héten át osztottak meg a Facebook oldalon lélekerősítő gondolatokat. Ezt újragondolva született az ötlet: a fiataloknak kártyajáték formájában adják ki e gondolatokat, melyet aztán a Társas esték programhoz is kötni lehetett. A népfőiskolák működésében mindig is sarkalatos kérdés a fiatalok elérése, megszólításuk lehetőségei, módszertana. Örömmel vesszük ezeket a jó gyakorlatokat is mindannyian.
Következő állomásunk az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület kiscsőszi székhelye lesz.
Szöveg és fotók: Dr. Nagyháziné Szabó Bernadette (MZNT)