A nemi esélyegyenlőségi politika aktuális irányzatai, avagy az ún. háromlábú szék

Miként arra Sebestyén Zsuzsa 2014-es tanulmánya is rámutat– Interszekcionalitás, mint esélyegyenlőségi koncepció, avagy genderkutatás más szemszögből – az aktuális európai esélyegyenlőségi politika és azon belül a nők és férfiak közötti egyenlőség politikájának három  fő irányzata ismert: az első az anti-diszkrimináció vagy egyenlő bánásmód, a második a női esélyegyenlőségi politika és a harmadik a gender mainstreaming, ami idehaza vörös posztó.

A felsorolt irányzatok egymást követve alakultak ki, mivel idővel kiderült, hogy az előző modell mégsem alkalmas a teljeskörű helyzetelemzésre és problémamegoldásra. Mindhárom problémafelvetés más megoldási lehetőségeket javasol, illetve egymást kiegészítve működhetnek a leghatékonyabban. Vegyük őket sorra.

Az időrendben legrégebbi és így megközelítésében is elsődleges az anti-diszkriminációs politika, amely esetében a célcsoport maga az egyén, a problémát pedig a folyamatban felmerülő hibák okozzák, vagyis a diszkriminatív jogszabályok, egyéni viselkedés és intézményi megoldások. Célja beazonosítani és szankcionalizálni azokat a gyakorlatokat és eljárásokat, amelyek diszkriminálnak. 

Tapasztalatok alapján az egyéni panaszok orvoslásával azonban igen rövidtávú eredményt lehet csak elérni. Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság a kijelölt szerv a diszkriminatív esetek kivizsgálására, a Szlovák Köztársaságban esélyegyenlőségi Bizottság támogatja a kormány munkáját és véleményezi a jogszabályokat esélyegyenlőségi szempontból. Az anti-diszkriminációs politika bár biztosítja a formális egyenlőséget, azonban ez nem vezet a társadalmi egyenlőséghez. A nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek egyik országban sem csökkentek, így egy újabb megoldási lehetőséget kellett bevezetni. 

A női esélyegyenlőségi politika célcsoportja már nem az egyén, hanem a nők egész csoportja, amelynek célja a nők támogatása és előnyös helyzetbe helyezése. Eszközei a megerősítő, célzottan nőknek szóló programok. Ezek közöss is számos jó megoldás született mindkét országban, gondoljunk cask az elszaporodó civil kezdeményezésekre, a Magyarországon a kormány által is megerősített családbarát intézkedésekre, díjakra, elismerésekre, a hamarosan bevezetendő védjegyre. Mindez a közelmúlt eredménye, ám valós hatásuk nem váltható gazdasági előnyre, megfogható egyenlő esélyre, forintosítható, a mindennapokban alkalmazható kapaszkodókra, amely nők tömegeinek helyzetére hozna enyhülést vagy könnyítést, vagyis ez sem jó megoldás.

A harmadik, jelenleg a leghaladóbb szemléletűnek tűnő megoldás a nemek közti társadalmi viszonyrendszer diszkriminatív működésének átalakítása – gender mainstreaming – szerint a nők és férfiak közötti egyenlőtlenség az egész társadalom strukturális problémája. Következépp nem lehet pusztán nőkérdésként kezelni, közösen szükséges tenni a helyzetet fenntartó struktúrák ellen. Az egyenlőtlen viszonyok a társadalom és közpolitika szinte minden területét átjárják, ezért az egész társadalom a felelős. 

Ennek a megközelítésnek a célja egyrészt a társadalmi normarendszer átalakítása, mivel az egyenlőtlenségek strukturális és intézményes okait szükséges orvosolni, azért, hogy az egyenlőtlenségek ne termelődjenek újra, másrészről a nők és a férfiak közötti viszonyrendszer átalakítása szükséges a társadalom és a közpolitikai gondolkodás minden területén. A gender mainstreaming alkalmazása valamennyi felelős döntéshozó feladata lenne. 

Ez a „háromlábú szék” megközelítés azt jelenti, hogy a lábak, azaz az antidiszkriminációs elem, az egyenlő esélyek és a mainstream megközelítések összekapcsolódnak és kiegészítik egymást. Az anti-diszkriminációs szabályzás a két másik tényező nélkül nem lehet kellőképpen hatékony. Azaz nem elég csak a diszkriminációs ügyeket kivizsgálni, hanem további pillérekre is szükség van, úgymint a célzott tevékenységek biztosítására az áldozatok, döntéshozók számára vagy akár a civil szektor támogatására, amelyek aktívan részt vesznek akár az áldozatok ellátásában vagy akár a releváns policyk alakításában, s emelltt szükséges a már alkalmazott és a bevezetendő intézkedések folyamatos felülvizsgálata, hogy az évtizedeken, évszázadokon át becsontosodott rendszer elbontása hatékony legyen, s a társadalom ilyen irányú érzékenyítése is eredménnyel járjon. Továbbgondolandó az interszekcionalitás felvetése is, amely szerint az egyenlőtlenség okozói különbözőek és ezért a helyzetek különböző megoldásokat is igényelnek.

Bauer Edit
Szakértő

2019. július 20.