Úniós stratégia a nemi esélyegyenlőségért

Projektünk megvalósítása ugyan befejeződött, de a fenntartási időszak alatt is történnek izgalmas fejlemények a témában. Az Európai Bizottság márciusban terjesztette elő a nemek közötti egyenlőség megvalósítására irányuló stratégiáját, amelyről szakértőnk, Bauer Edit a project folyamán már részletesen beszámolt. A stratégiát bejelentő sajtóközlemény szerint “ugyan az EU világszinten élen jár a nemek közötti egyenlőség előmozdításában, és az utóbbi évtizedekben komoly eredményeket ért el ezen a területen, a nemi alapú erőszakot és sztereotípiákat nem sikerült felszámolni: az Unióban minden harmadik nő szenvedett már el fizikai és/vagy nemi erőszakot”.  Természetesen ide tartoznak azok a mindennapos megpróbáltatások is, amelyekről műhelyeink során szót ejtettünk, különös tekintettel a kisgyermekes, fiatal anyák éltehelyzetére, amelyről oly szemléletesen beszéltek a velük közvetlenül kapcsolatba kerülő intézményi munkatársak, dadusok, óvónők, általános iskolai pedagógusok, védőnők. 

Az aktuális felmérés szerint nincs a kontinensen olyan állam, amely elmondhatná, hogy esetében megvalósult a nemek közötti egyenlőség, hiszen sem a foglalkoztatás, a fizetések, sem a nyugdíjak vonatkozásában ez a kijelentés nem állná meg a helyét. Ismert ugyanakkor az a tény, hogy lényegesen több nő rendelkezik egyetemi végzettséggel, s a gyengébb nem körében magasabb az iskolázottság arnya minden szinten. Mégis, átlagosan 16%-kal kevesebbet keresnek a nők, mint a férfiak, és a legnagyobb uniós vállalatok CEO pozícióját elfoglaló vezetőknek is mindössze 8%-a nő.

  
A stratégia meghatározza a 2020–2025-ös időszakban végrehajtandó legfontosabb intézkedéseket, s afent említett kihívásokra keres megoldásokat. A Bizottság kötelezettséget vállal arra, hogy az uniós szakpolitikák mérlegelése során beépíti a nemek közötti egyenlőség szempontjait, s ennek következtében igyekszik felszámolni az egyenlőtlenségeket, és elősegíteni, hogy Európa maradéktalanul kiaknázhassa üzleti, politikai és társadalmi potenciálját. Ennek érdekében intézkedéseket fogalmaz meg, hogy felszámolja a nemi alapú erőszakot és sztereotípiákat; egyenlő munkaerőpiaci részvételt és lehetőségeket, illetve egyenlő bérezést biztosítson; és elősegítse, hogy a nemek egyensúlyba kerüljenek a döntéshozatal és a politika világában.


  
A teljes sajtóközlemény itt olvasható.

Illés Kádek Katalin

  1. március 10.

 

Forrás: https://ec.europa.eu/hungary/news/20200309_gender_equality_hu