Magyary Konferencia 2022.06.09.

A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság névadója és egybenvárosunk egykori szülötte, Magyary Zoltán születésének 134. évfordulójára emlékezve a városi emlékhelyeken koszorúzási ünnepséget tartott.  

Magyary Konferencia 2022.06.09.

Elsőként Magyary szülőháza előtt gyűltek össze a megemlékezők, ahol Rigó Balázs alpolgármester köszöntő szavait hallgatták. Az alpolgármester először gondolatban megrajzolta Magyary Zoltán tudományos pályájának ívét, kiemelve a szakmai sikereinek számító időszakokat, máig alapvető iránymutatást jelentő közigazgatástani munkáit, élete főbb állomásait. Megfogalmazta a következőkben, hogy a mai városfejlesztés egyértelműen táplálkozhat Magyary gyakorlati irányelveiből, melyek az akkori Tatai Járás közigazgatási fejlődésére vonatkoztak.    

Magyary Konferencia 2022.06.09.

Ezt követően a Tatai Járási Hivatalnál koszorúztunk, ahol beszédet mondott Ströcker Zoltán hivatalvezető. „A közigazgatás és az emberek” című munkát állította méltatása középpontjába. Párhuzamot vont a mai, közigazgatásban dolgozó szakemberek munkája és Magyary tézisei között abban a kérdésben, hogy valójában hogyan is mérhető a közigazgatás mint rendszer működésének sikeressége. Fontos szempont, hogy az asztal mely oldalán ülők értékelnek – a közszolgáltatást végzők vagy az azokat igénybe vevő ügyfelek. Azonban mind a XX. század első felének, mint mai korunk hivatali ügyintézésének alapfeltétele megegyezik abban, hogy a nemzet szolgálata egyben az egyéné is. Ez különösen igazzá vált abban az időszakban, melyet remélhetőleg már végleg mögöttünk hagytunk: a közigazgatási rendszer bevonása a kovidhelyzet alatti védekezésbe, aktív részvétel az oltási központok és az oltóanyagok osztásának szervezésében, jelen napjainkban pedig az ukrán menekültek megsegítésében való részvétel.       

Magyary Konferencia 2022.06.09.

Magyary Zoltán és felesége, Techert Margit a tatai Kocsi úti temetőben alussza örök álmát. Népfőiskolánk fontosnak tartja, hogy a tudós házaspár nyugvóhelyén is megemlékezzen munkásságukról, életművükről. A sírhelynél Népfőiskolánk titkára, Fejér Mária méltatta a Magyary házaspár örökérvényű érdemeit. Már beszéde elején kiemelte, hogy a népfőiskola vezetősége számára annak alapítása óta rendkívül fontos szempont a névadó emlékének ápolása, a közös megemlékezések és a Magyary konferencia évről évre való szervezése. Méltatta a nagyívű publikációin, megjelent könyvein kívül Magyary azon törekvéseit is, melyekkel szülővárosát igyekezett gazdagítani – a Keresztelő Szent János szobor felállítása, a Harangláb toronyórájának felhelyezése és annak finanszírozása. Beszéde zárásaként idézte Magyaryék búcsúleveléből, mely életük tragikus befejezése előtti pillanatokban keletkezett, s a ma is megrendítően fájó sorok az utókornak szólnak: „Azt kérem, méltányolják, hogy méltatlan és megalázott életet élhetőnek nem tartok, és azt szeretném hinni, hogy életemet így sem fogják befejezetlennek tartani.”