A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság névadója és egybenvárosunk egykori szülötte, Magyary Zoltán születésének 134. évfordulójára emlékezve a városi emlékhelyeken koszorúzási ünnepséget tartott.
Elsőként Magyary szülőháza előtt gyűltek össze a megemlékezők, ahol Rigó Balázs alpolgármester köszöntő szavait hallgatták. Az alpolgármester először gondolatban megrajzolta Magyary Zoltán tudományos pályájának ívét, kiemelve a szakmai sikereinek számító időszakokat, máig alapvető iránymutatást jelentő közigazgatástani munkáit, élete főbb állomásait. Megfogalmazta a következőkben, hogy a mai városfejlesztés egyértelműen táplálkozhat Magyary gyakorlati irányelveiből, melyek az akkori Tatai Járás közigazgatási fejlődésére vonatkoztak.
Ezt követően a Tatai Járási Hivatalnál koszorúztunk, ahol beszédet mondott Ströcker Zoltán hivatalvezető. „A közigazgatás és az emberek” című munkát állította méltatása középpontjába. Párhuzamot vont a mai, közigazgatásban dolgozó szakemberek munkája és Magyary tézisei között abban a kérdésben, hogy valójában hogyan is mérhető a közigazgatás mint rendszer működésének sikeressége. Fontos szempont, hogy az asztal mely oldalán ülők értékelnek – a közszolgáltatást végzők vagy az azokat igénybe vevő ügyfelek. Azonban mind a XX. század első felének, mint mai korunk hivatali ügyintézésének alapfeltétele megegyezik abban, hogy a nemzet szolgálata egyben az egyéné is. Ez különösen igazzá vált abban az időszakban, melyet remélhetőleg már végleg mögöttünk hagytunk: a közigazgatási rendszer bevonása a kovidhelyzet alatti védekezésbe, aktív részvétel az oltási központok és az oltóanyagok osztásának szervezésében, jelen napjainkban pedig az ukrán menekültek megsegítésében való részvétel.
Magyary Zoltán és felesége, Techert Margit a tatai Kocsi úti temetőben alussza örök álmát. Népfőiskolánk fontosnak tartja, hogy a tudós házaspár nyugvóhelyén is megemlékezzen munkásságukról, életművükről. A sírhelynél Népfőiskolánk titkára, Fejér Mária méltatta a Magyary házaspár örökérvényű érdemeit. Már beszéde elején kiemelte, hogy a népfőiskola vezetősége számára annak alapítása óta rendkívül fontos szempont a névadó emlékének ápolása, a közös megemlékezések és a Magyary konferencia évről évre való szervezése. Méltatta a nagyívű publikációin, megjelent könyvein kívül Magyary azon törekvéseit is, melyekkel szülővárosát igyekezett gazdagítani – a Keresztelő Szent János szobor felállítása, a Harangláb toronyórájának felhelyezése és annak finanszírozása. Beszéde zárásaként idézte Magyaryék búcsúleveléből, mely életük tragikus befejezése előtti pillanatokban keletkezett, s a ma is megrendítően fájó sorok az utókornak szólnak: „Azt kérem, méltányolják, hogy méltatlan és megalázott életet élhetőnek nem tartok, és azt szeretném hinni, hogy életemet így sem fogják befejezetlennek tartani.”
