ReStart avagy Egy asszony – több élet

Műhelymunka – Az újrakezdők és az őket támogatni kívánó szakpolitika

Stipsits Ibolya

Élete igazi példája annak a ténynek, mennyire fel tudja forgatni életünket egy váratlan esemény, történés, és vesz pályánk egy teljesen más, addig ismeretlen irányt. Egy betegség sosem érkezik jókor, mindannyiunk fejében ez az ?Isten őrizzen!? kategória. Ha azonban már el kell viselnünk ezt a terhet, hát próbáljuk felvenni a harcot ellene. Stipsits Ibolya például megtanulta azt, hogy a pozitív gondolkodással, karitatív tevékenységgel erőt, hitet gyűjthetünk. A másokon való segítés ezután lételemévé vált, s ez igaz jó pár éve elkezdett, és azóta egyre sikeresebb, elismertebb hivatására is. Példaként említhetjük a dél-afrikai Kongóba szervezett humanitárius útját is, melyen készült számtalan fotójából kiállítás is nyílt.  

S végül a szakmai elismerések sora, a teljesség igény nélkül: 

2013 óta a Győri Fotóklub Egyesület és a Magyar Fotóművészeti Szövetség tagja;
a FIAP Nemzetközi Fotószervezet Magyarországi Felügyelő Bizottságának tagja;
250 különböző fotó, 52 országban történt eredményes szereplés és 52 díjat, elismerés; több évben is az ?év legjobb fotósa? lett;
2015 évben a FIAP Nemzetközi Fotószervezet Fotóművésze Diploma tulajdonosa lett, továbbá számtalan országban kapott kimagasló elismerést fotóművészeti munkásságáért.

(Forrás: gyorplusz.hu)