Művészetterápiával a feltöltődésért és a döntéselőkészítésért

2018. október 25.

Fülöp Laura vagyok, felvidékről származó babakészítő. Tata mellett, Naszályon élek és a szőnyi Kemence Egyesület munkatársaként vettem részt a műhelymunkán, mint aki számos hasonló alkalmat tartott korábban és tapasztalatait jött megosztani illetve bővíteni.

A tartalmas nap során megerősítést kaptam abban a tekintetben, mennyire fontos a ki nem mondható, nehezen megfogalmazható érzések és benyomások megjelenítése, tudatosítása, s ez hogyan segíthető a humán szolgáltatásokat nyújtó civilek és a közszféra munkatársainak mindennapos tevékenysége során. 

Klára tapasztalt tréner, így minden rezdülésünkre figyelni tudott és kéréseinkre, igényeinkre rugalmasan reagált. Igen megindító volt látni, hogy miként nálunk babakészítés közben, úgy a műhely során történt alkotás idején is mintha felengednének az egyéni páncélok, mintha újra kezdenénk élni, levetve a társadalmilag ránkaggatott, vélt megfelelési kényszert, s belefeledkezünk a kreatív tevékenységbe, ami gyógyít, pihentet és felemel. 

Tanulságos volt hallani, hogyan integrálhatóak a  művészetterápiás eszközök akár a HR tevékenységbe, esetleg egy-egy kiválasztási folyamatba, miként támogathatja a vállalati döntéshozatalt egy ártatlan art-project, amely látszólag egyszerű játék, annak azonban, aki olvasni tud róla, árulkodó tükör, ami – ha belenézünk – sok döntést megkönnyíthet.

A műhelymunka végén összegzett ajánlások alá szívesen odaírnám a nevem és örülnék neki, ha mind Magyarországon, mind Szlovákiában egyre szélesebb körben alkalmaznánk a művészetterápiát és a hozzá hasonló „puha” eszközöket a szervezett közösségi programok alkalmával, illetőleg a szervezeti döntések előkészítése során.

Fülöp Laura, babakészítő, Szlovákia

https://hu-hu.facebook.com/pg/fuloplaura.babakeszito/about/